Nézd a Soractét! nézd, magas orma hogy
ragyog fehéren! roskad a hó alatt
  és nyög az erdő, és a fagyban
  a folyamok vize mind beállott.

Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél,
fűts jó keményen! s hozd ide kétfülű
  kancsódat, és tölts bőkezűbben,
  ó, Thaliarchus, a legjavából!

A többit bízd rá, bízd az egekre: ha
legyűrték a tengerkavaró vihart,
  megint feláll a karcsu ciprus,
  s nem csikorognak a fák a kertben.

Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
  ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
  a szerelem gyönyörét s a táncot,

míg rá nem őszül ifju fejedre a
mogorva vénség! Hívnak a versenyek,
  s ilyenkor édes sugdolózni
  titkon az alkonyi félhomályban,

ilyenkor édes a kacagás, amely
megmondja, merre bujt el a kedvesed,
  s a zálogul rabolt gyürű, mit
  a keze véd, de a szíve enged.
 

fordította: Szabó Lőrinc

forrás: http://mek.niif.hu/00300/00380/html/enekek01.htm